Ti is észreveszitek, hogy bizonyos időszakonként — hetente, havonta, évente — újra és újra előkerülnek ugyanazok a kérdések az életünkben?

Azt figyeltem meg a héten, hogyan vezetnek a táncosok.

Nem a kéz miatt, nem a kar miatt… sokkal inkább azt láttam, mennyire mernek jelen lenni.

A vezetés ugyanis nem erő, nem irányítás, nem „majd én megmondom”.

És a követés sem alárendeltség.

A jó táncban nincs fölé- és alárendeltség — csak két ember, akik más szerepet vállalnak ugyan, de egyenrangúan vannak jelen.

A vezetés egy meghívás, egy finom jelzés.

Egy kommunikáció, hogy „gyere velem, mutatok valamit”.

És amikor a követő ezt elfogadja, akkor történik meg a csoda:

két ember egyszerre mozdul, mégis mindkettő önmaga marad.

Talán ezért szeretem ennyire a vezetéstechnikát —

mert minden táncban ott van egy apró, tiszta pillanat:

a bizalom.